Beköszöntő az úton levésről…

Manapság az emberek számára az úton levés mellékessé vált. Nem az a fontos, hogy hogyan haladunk, hanem a cél. Célorientált társadalomban élünk. Sokaknak egyáltalán nem fontos, hogy hogyan érik el a céljaikat…Másokon átgázolva, az út szélén hagyva a családjukat, szövetségeseiket, üzlettársaikat, „hittársaikat”.

Az út úgy röpül el mellettük, mint az ablakban elsuhanó, vonalakká összeolvadó és átalakuló táj. Felhangosítják a rádiót, hogy ne hallják a belső hangjaikat. GPS-t használnak, hogy ne a fák és dombok jelentsék a támpontokat, hanem a digitális térkép. Fölhúzzák az ablakot és bekapcsolják a klímát, hogy még a szél és a levegő se jusson el hozzánk ellenőrizetlenül és szűretlenül…

Pedig az út nem erről szól, az élet értelme valójában az úton levés. És persze az sem mindegy, hogy milyen utat választunk. A széles és a keskeny út allegóriája ismert és adott, de persze az is fontos, hogyan választunk.

  „ Noha áltathatod magad azzal, hogy birtoklod a Föld egy darabját, igazából csak áthaladsz rajta. Lélekben tulajdonképpen az út nyugtalan pora vagy a szélben…Az úton járás a függetlenség jelképe…a függetlenségben van az igazi szabadság. A szabad ember …szellemi világban él, és sokkal több jóra képes, mint ami e nélkül lehetséges.”

                                                                                                                               D. C.

Én valójában ezen az úton szegődnék melléd olvasó. Társnak…Nem akkor, ha egyedül akarnál lenni, hanem éppen akkor, ha még egy fülre, szemre, lélegzetre van szükséged.